Cím nélkül

Az 1000mg-os CBD olajat használom 2019 októbere óta. A termékről már hallottam korábban egy volt évfolyamtársamtól, de amikor tavaly igazán bajban voltam egészségileg, akkor a férjem saját maga akadt rá a neten és hozta be nekem a kórházba. Kezdetben 3×8 csepp volt az „adagom”, pár hónapja 3×6 cseppre csökkentettem. Kiskanálra mérem ki, majd a nyelvem alatt tartom kb. 1 percig, utána nyelem le. A bevételét igyekszem elkülöníteni időben az egyéb gyógyszereim bevételétől. Tavaly május vége körül fellángolt a Lupus Nefritis nevű immunbetegség bennem, aminek nagyon sok státusza volt. Szeptember vége óta kórházban feküdtem rettenetes rossz laboreredmények, láz, vízödémák és szájfekély problémákkal. Ezeken segített a termékük. Napjainkban jól érzem magam, lelkileg és fizikailag is stabil vagyok. A vizet „lefújták” rólam, a láz elmúlt, a szájfekélyem meggyógyult, a laborom pedig egészen jó. Csak a vörösvértest-hemoglobin-hematokrit „hármasom” nem akar a minimumnál jóval alacsonyabb értékről elmozdulni. Esetleg, ha van valami erre ajánlható termékük, azt szívesen venném.